Komáromi Evangélikus Egyházközség

A gyülekezet története

Komárom története

A város mintegy 20 000 lakosú kulturális, idegenforgalmi és kereskedelmi központ a Duna jobb partján. Minden irányból itt futnak össze utak, nem beszélve a folyó összekötő és átmenő forgalmáról. Ószőny, Újszőny és Komárom 1939-1945 között egységes várost alkottak. 1920-1939 között, és 1945-től Komárom illetve Komarno határvárosok. 1977-ben Szőny csatlakozott Komárom városához.
       A város nagy múlttal rendelkezik. Kr.e.300 körül telepedtek le a kelták hazánkban. Régészeti leletek szerint a szőnyi városrész területén is voltak lakóházaik. A Kr.u.1. században a Római Birodalom a Dunáig terjesztette határait. Szőny helyén épült a római Brigetio városa, illetve tábora. A Duna partján épült őrtornyoktól délre épült ki a katonaváros, amelyhez amfieátrum, temető és fazekasműhely is társult. A kézművesek és kereskedők inkább ettől nyugatra a szőnyi vásártér közelében telepedtek le. Itt a későbbi régészeti kutatások padlófűtéses és a mennyezeten freskós házak maradványait találták. Sok emléket a Múzeum kőtárában helyeztek el. Több római császár innen indult északra a kvádok elleni küzdelemre, illetve később tárgyalásokra is.
       A honfoglalás után a vidék Ketel vezér birtokába került. A vezér fia, Alaptolma építette az első erődítményt a Vág és Duna találkozásánál, s Komáromnak nevezte azt. Sokkal később, 1568-ban a folyó jobb partján a Szent Péter palánk épült meg. Ennek kőből emelt utódja Csillagerőd néven vált ismertté olvassuk az előbb idézett írásban. 1809-ben Napoleon betörésénél is ez az erőd biztosította a védelmet. 1809-ben I. Ferenc is megtekintette azt, és kiadta a parancsot, hogy itt kell kiépíteni a birodalom legnagyobb erődrendszerét. Nagy szerepe volt az 1848/49-es szabadságharcban is. Az 1849. augusztus 13-iki világosi fegyverletétel után ez az erődrendszer most is bevehetetlennek bizonyult. De az igazi építés ezután indult meg 1850-1871 között építették meg az un. Csillagerődöt. 1983-ban kopjafákat emeltek a 48-as szabadságharcok, és Klapka György várparancsnok emlékére.

Komárom egyházi vonatkozású történetéhez tartozik

A középkorban a Katapán nemzetség építtetett monostort a bencés szerzetesek számára. A török elől menekülve ezt 1529-ben hagyták el az itt lakó szerzetesek. Innen a Koppánymonostori lenevezése ennek a helynek. A település az 1740-es években épült újjá, amikor szőlősgazdák telepedtek meg itt.A mai város jogelődjének benépesülése a török idők után kezdődött. A 19. század második felében kezdett felépülni a város a Duna két partján. 1892-ben elkészült az Erzsébet híd. S a két utcás településből negyven utcás város lett. 1922-ben épült a református elemi iskola, 1925-ben a katolikus elemi leányiskola, és ezután több iskola is született. A legrégebbi templom 1891-ben Szent István emlékére épült. A Jézus szíve templom 1937-ben lett készen. A református egyházról 1624 óta vannak írásos emlékek. Alistáli György és Csuzi Cseh Jakab református lelkészek gályarabságot is szenvedtek. 1787-ben épült a református templom a türelmi rendelet után. A gyülekezet egyre erősödött.
       Ami az evangélikus gyökereket illeti, határhelyzethez érkeztünk a szó szoros értelmében. Ami a régmúltat illeti, az északon történt, a Duna bal partján, Rév-Komáromban, a mai Komarno városában. Anélkül, hogy a szlovák egyháztörténetbe avatkoznánk,szólni kell röviden erről a részről is, hiszen a gyökerek itt rejlenek, és a magyar reformáció történetében itt fontos események történtek. De erről sem lehet hallgatni.

A régi Komárom

A reformációnak első terjesztő csoportja Komáromban is, mint egyéb végvárakban, a német őrség volt. Ursinus Velius (1493-1539) humanista író a De bello Pannonico című írásában azt írta, hogy 1527-től már net protestáns várparancsnokok voltak itt, többek között az evangélikus Ungnad János is táborozott itt. A későbbi várparancsnokok 1550-ben Plockner (Plattner, Plechner?) Mártont hívták meg, akit Wittenbergben avattak lelkésszé ebben az évben. Utódaik Schrott István (Albert?) és Plieninger János voltak egy másik történész szerint.
       De mint Győrött, Érsekújvárott és más végvárakban, úgy Komáromban is voltak a magyar őrségnek is lelkészei.Ezeknek kitűnő lelkésze akadt 1562-ben Huszár Gálban (1512-1575), a kiváló reformátorban, aki itt feltűnő eredménnyel végezte az igehirdetés és egyházszervezés munkáját. Oláh Miklós érsek fel is szólította a város bíráját, hogy ne tűrjék meg maguk között, de levelének nem volt eredménye. Ekkor Oláh magához Ferdinándhoz fordult, aki Károly főhercegen keresztül Nagy István kapitánynak adta ki a parancsot Huszár elfogatására, ő azonban alkalmat adott annak menekülésére.
       1573-től ismét egy német lelkész nevét ismerjük, Hosius Jánost, akit szintén egy német ezredes hívott ide. Ekkor már iskolájuk is volt, Márkus Boldizsár tanítóval, aki 1594-ben volt kénytelen innen elmenekülni. Vannak adatok, melyek szerint a katolikusok ekkor egy polgári házban miséztek , mert a Szent András templom protestáns kézben volt. De 1594-ben a törökök földig rombolták a várost, mindenki kénytelen volt elmenekülni, a lakossággal menekültek a prédikátorok is.
       De a 16. század végéről más adataink is vannak protestáns lelkészekről itt: Novai Síró Ferenc és Keresztes Dániel nevét ismerjük egy írásból. Utóbbit Szuhay egri püspök űzte el. Mátyás főherceg ekkor írja a komáromi kapitánynak, hogy csak római katolikus papot engedjen be. A bécsi béke (1608) után ismét evangélikus várparancsnok szolgált itt: Kolonics Ferdinánd. Egy nagyszombati polgár írja egyik levelében, hogy több helyen, többek között Komáromban is szabad a religio, vagyon prédikátor.
       Ezután a református irány erősödött, több olyan prédikátor nevét ismerjük, akik Kálvin követői voltak. Az ágostai hitvallásúaknak Hosius óta nem ismerjük külön lelkészeit, pedig kétségtelen, hogy voltak itt evangélikusok továbbra is. 1627-ben egy panaszt adtak ugyanis be, mely szerint az András templom melletti temetőből mind a német, mind a magyar evangélikusok kitiltattak. Kétségtelen, hogy 1628-tól ismét a a Szent András templomban tartották a katolikusok miséiket. Egy katolikus gúnyvers szerint:

"Igen serénykedik Komárom városa, Kiknek megégette szájukat a kása. Nyakad szakad onnan Kálvinus vallása."

Nehéz idők következtek. Már 1621-ben elvették a protestánsok templomát, iskoláját, parókiáját is. A várparancsnok Kolonics Ernő is katolizált. Az ő fia volt Kolonics Lipót, aki a pozsonyi vértörvényszék egyik vezető alakja volt. A következő várparancsnok a jezsuitákat hívta be.
       A kisebb számú és jórészben német evangélikusoknak újabb szervezkedése csak a linzi békekötés után, az 1647.évi 9.tc.3.§.-a alapján történt meg, amely kifejezetten megengedi, hogy Révkomárom és Holics evangélikus lakói templomot építhetnek és szabadon gyakorolhatják vallásukat. 1648-ban deszkából építettek imaházat. Aztán megvettek egy házat és ennek a telkén építettek templomot, de a vár paracsnoka ezt is leromboltatta. 1653-1658 között újat építettek, ezt meg a jezsuiták vették el. Payr szerint a 17. század közepén az evangélikus gyülekezet 47 családból állt. Saját erőből nem tudtak építeni, ezért külföldi gyűjtő-útra indultak. Ekkor újra evangélikus volt a várkapitány is, aki maga is adakozott. Ez a Walther ezredes hívta Frist János nevű lelkészt hívott meg (1648-1651). Utódja Roxner Kristóf (1651-1658) volt. Az idejében épült fel az új templom.1658-1661 között Reichenbach Gottfried volt a lelkész, de ekkorra a gyülekezet megfogyatkozott létszámban és erőben is. Reichenbach ezért egy újabb külföldi gyűjtésnek indított embereket. Ebből vettek is telket, amelyet 1672-ben vettek el tőlük
       1661-1666 között Bartholomaei Jeromos jött ide Németországból lelkésznek. Eztán következett a legnehezebb, kemény üldözés ideje. Ekkor már Viglebius János volt a komáromi evangélikusok lelkésze. 1656-tól tanítójuk is volt: Kövesdi Pál, aki Wittenbergben tanult, később nagy városokban is volt tanár, magyar nyelvtant is írt. Utódja egy Samueli nevű mester volt, őt pedig Borbély János követte a tanításban. Viglebius lelkész szenvedett legtöbbet ebben az időben. Kihallgatták a Wesselényi összeesküvés tárgyában is. 1672-ben újra elvették a templomot, iskolát és a lelkészlakást is. Viglebiust katonák űzték ki a városból. Templomukat a jezsuiták vették át. A reformátusoknak sem nagyon volt maradásuk. 1671-ben tűzvész pusztított, ezt a reformátusokra fogták. Száki János református lelkészt és Suri Józsefné lelkészözvegyet ki is végezték ezzel a hamis indokkal. Persze ezek a tettek azt is magukkal vonták, hogy sok evangélikus és református áttért a katolikus hitre.
        1681-1683 között visszanyerték szabad vallásgyakorlatukat, lelkészük is volt egy darabig: Horeczky István. De az 1681-es országgyűlés rendelkezése csak az artikuláris templomokban engedte a protestáns vallásgyakorlatot. Ez akkor a legalábbis hosszú időre véget vetett az evangélikus gyülekezet életének a reformátusokkal együtt. A komáromiak Szákra, Bokodba, Oroszlányba jártak templomba. A száki fatemplomot, mely 1848-ig fennállt, a komáromiak adakozásából is építették. Tudunk arról, hogy még 1763-ban is titkon összejöttek Bende János polgár házában, mint árva eklézsia. 1783-ban a türelmi rendelet után építettek megint új templomot és Perlaky Dávid nemeskéri lelkészt hívták meg. Innen élte életét a gyülekezet küzdelmekkel és örömökkel. Érdekes és tanulságos s lenne a 19. és 20. századi lelkészeket is felsorolni, a sort 1916-1917-ben Túróczy Zoltán zárja le. Ebbe a helyzetbe szólt bele Trianon, amikor a várost határ választotta el egymástól. Mondhatnánk, ezzel elvágták a gyökereket

A mai Komárom

A Dunától déli részen a mostani Magyarországon a gyülekezeti élet csak a 20.-ik században indult el. Érdekes feladat lenne az összefüggést felfedezni a régi, északon történt események, és a mostani Komáromban történtek között, de erre mostanáig nincsen nyom.

A fiókegyház megalakulása

A néhány száz evangélikusból álló közösség 1922. április 7.-én tartotta gyűlését Karcsay Miklós felügyelő vezetésével, s kimondta fiókegyházzá alakulását. A lelkészi szolgálatokat kezdetben a győri lelkészek látták el. Mivel azonban helyük nem volt, az istentiszteleteket a református templomban tartották, s a hitoktatásra is a református lelkészt kérték. A református hitoktatás azonban nem tartott soká, mert 1922. december 5.-től az evangélikusok hitoktatását Fülöp Jolán állami polgáriskolai tanárnő vállalta heti 3 órában.
       1923. május 21.től a gyülekezet lelkészi teendőit dr. Kovács Sándor egyetemi tanár kapta és vállalta el adminisztrátori minőségben, mint Esztergomban is. Egy másik adat szerint a szervező munkában segített Draskóczy Lajos ny. lelkész, egyetemi tanár is (1926-1928). Ez a szolgálat azonban még nem rendszeres alkalmakat jelentett. 1924 októberében a gyülekezet két hold földbirtokot kapott. Az új gyülekezeti felügyelő Vetsey Ede lett. 1926 áprilisában összeírták a fiókegyházhoz kapcsolható szórványokat. Ezek akkor: Szőny, Ács, Mocsa, Kisigmánd és Nagyigmánd voltak. A fenntartói járulékokon túl a gyülekezet tárgyi adományokat is kapott: 2 gyertyatartót, 1 vázát, 1 feszületet és offertóriumi tálcákat.
       1927 májusában két gyűlésen (8.-án és 22.-én) két lépésre határozta el magát a gyülekezet. Elhatározták, hogy tervet készíttetnek imaház és lelkészlak építésére. A másik határozat ezzel összefüggően az első lépések megtétele volt a gyülekezet anyásítása ügyében. Ehhez hozzájárult, hogy az állam (O.F.B.?) 40 magyar hold szántóföldet utalt ki a gyülekezet számára, ami az anyagi bázis megteremtését is jelentette. Még ugyanebben az évben egy novemberi gyűlésen elhatározták, hogy lelkészt választanak. 1928 januárjában megszerkesztették a lelkészi meghívó és díjlevél szövegét is. 1928. április 15-én beiktatták a gyülekezet első megválasztott lelkészét: Fadgyas Aladárt.

Az anyaegyház élete

Első lépésként megindították az imaház és lelkészlak építését 1928. június 3-án. Az építkezés terveit Káldy Barna építész készítette, a kivitelezésre a Hajagos és Sonkál cég kapott megbízást.. Az építkezés költsége a tervek szerint 53 410 pengő 40 fillér volt. Ugyanebben az évben Tatatóváros csatlakozott fiókegyházként Komáromhoz.
       1928. július 15-én határozta el a közgyűlés az építkezés megkezdését. 1929 novemberében már az oltárképről döntött a közgyűlés: Jézus a Getsemáné kertjében legyen a kép témája. 1930-ban pedig már az imaház további belső berendezéséről döntöttek: Fejér Géza asztalosmester kapott erre megbízást 5000 pengő közösen megállapodott összeggel.
       1930. június 22-én a gyülekezet ünnepi istentiszteletet és díszközgyűlést tartott az Ágostai hitvallás 400 éves jubileuma alkalmából.
       1930. szeptember 28-án a gyülekezet élete nagy állomásához érkezett: felavatták az új imaházat Kapi Béla püspök, az esperes, a helyi lelkész szolgálatával, sok vendég és nagy gyülekezet részvételével.
       1933-ban Luther születése 450. évfordulóját ünnepelte a gyülekezet. Ezek az esztendők egyházunkban új istentiszteleti liturgia bevezetésének évei voltak, a komáromi gyülekezet ezt elutasította.
       1935-ben Vetsey Ede felügyelő elhunyt. December 22-én a gyülekezet az eddigi másodfelügyelőt, Janossy Károlyt választotta meg a felügyelői tisztségre. 1938-ban vezették be a telefonvonalat az imaházba. 1935-ben Baráth József lelkész is szolgált itt rövid ideig.
       1939 januárjában a Felvidék visszacsatolását ünnepelte a gyülekezet. Ezzel összefüggően 1940 június 23-tól Fadgyas Aladár lelkész végezte a révkomáromi gyülekezet lelkészi szolgálatát is. A következő évben két nagy lépés történt. Az egyik anyagi vonatkozású: a gyülekezet az építkezési kölcsönt és a telekárat is kifizette. A másik nagy lépés a gyülekezet belső építését célozta: a két komáromi gyülekezet egyesülésének tárgyalása indult el, ennek eredményeként 1941. június 22-én a két komáromi gyülekezet egyesült. Ezzel megszűnt a Trianon által idézett helyzet. Ezt a helyzetet a második világháború eredménye szüntette meg.

A mai komáromi gyülekezet lelkészei: