Fadgyas Aladár gyülekezettörténete 1944

A komáromi evangélikus egyház múltja és jelene

Komárom város történelmi kútfők tanúsága szerint, már a XIII. században szerepel. Ebben az időben a város királyi kiváltságokkal rendelkezett. A vár kiépítése és a környező erődítmények megépítése is a XVI. században következett be. E században már a török világban sok vihar zúgott át a város felett. Szent Andrásról elnevezett temploma már ekkor nevezetes volt, úgyszintén Ferences rendi zárdája, mely a mai Széchenyi utcai helyőrségi templom szomszédságában ma is fennáll, de ma már nem szolgál rendi célokat.

A reformáció, mint végvárban, a német őrségek itt időzése által csakhamar követőkre is talált. Első templomuk is a várban épült, és első papjaik is német katona-lelkészek voltak. A várakban szolgáló magyar őrségnek is csakhamar volt a reformáció szellemében szolgáló prédikátora. Komárom, mint Duna menti város, nagy szerepet játszott a gazdasági életben is. Sok idegen fordult meg benne. A magyar lakosság a német katonákon kívül főleg ezeken a kereskedőkön át ismerte meg a Luther Márton fellépése nyomán eredeti formájába visszaállított igazi evangéliumi tanítást. Ugyancsak a kereskedők hozták el az első lutheri szellemű iratokat is ide. A mohácsi vészt követő időkben indultak meg a magyar reformátorok is, és Huszár Gál lesz Komárom reformátorává. Oly nagy hatással dolgozik a városban, hogy Oláh Miklós érseknek minden hatalmát latba kell vetnie, hogy Huszár Gált Komáromból eltávolítsa. Addig azonban már annyi híve van a reformációnak a város életsorsát intézők között is, hogy Oláh Miklós csak I. Ferdinánd parancsával tudja arra bírni Komárom városát, hogy Huszár Gált elküldje. Távozásakor már olyan erős volt a reformáció tábora, hogy a hatalmas Szent András- templom is az ő kezükön volt.

A század végén indul meg itt is a reformáció hívei ellen az üldözés. Ennek katasztrófával fenyegető munkáját a török ostroma akasztja meg. A város felégetésekor a lakosság észak felé menekül, és egykori feljegyzések szerint a menekülők között a reformátori igehirdetők szórják a vigasztalás és bátorítás igéit. A XVI. század végén két protestáns komáromi lelkész ismeretes: Novai Siró Ferenc és Keresztes Dániel. A bécsi béke kedvező hatása Komáromban is megmutatkozott. Csakhamar bekövetkezik a reformáció híveinek hitvallási szétválása. A nikolsburgi béke után a vár római katolikus parancsnoka vezetése alatt ismét megindult az üldöztetés. A városi plébános ismét katolikus pap lesz, a protestánsok pedig elvesztik a várban lévő templomukat. Az evangélikusok a későbbi katolikus Szent János-templom helyén építik fel fatemplomukat. Ez a Komáromot pusztító nagy tűzvésznek esik martalékul. Majd a mai helyőrségi templom helyén építenek ismét egy fatemplomot, amely az 1763. évi pusztító földrengésnek áldozatul esik. Az ismét templom nélkül maradt komáromiak ekkor, a század végén hosszú ideig a környező, bár elég távol eső falvakba jártak istentiszteletekre. A száki fatemplomot, mely 1848-ig fennállott, jórészt az oda kijáró komáromi evangélikus hívek adományaiból építették. Komáromban a régi temetőben építenek ekkor egy deszkahajlékot, és mint ilyen „árva ecclézsia” hívei titkon itt, és Bende János polgár házában gyűlnek össze istentiszteletre.

Új, most már kőtemplomukat, 1783-ban kezdik el építeni, s első papjuknak Perlaky Dávid volt nemeskéri lelkészt hívták meg. Ettől az időtől kezdve él a komáromi evangélikus egyház rendszeres életet. Ebben az évben fektetik fel az anyakönyveket, és lassan megkezdik a gyülekezeti élet rendszeres kiépítését is. Az egyház hívei szinte a bibliai szegény asszony két fillérjének odaadása módján hozzák meg áldozataikat az épülő templom oltárára. A templom ezidőben torony és harangok nélkül épül meg, ezt csak egy századdal később tudják a hívek megszerezni.

Az Edictum toleranciae (Türelmi rendelet) kiadása a múltban elszenvedett sok fájó sebükre hozott itt is gyógyulást. Bár az ellenreformáció viharai a reformáció evangélikus ágának okoztak különösen is nagy veszteséget, s messze vidéken csak az egyetlen komáromi gyülekezet volt, amely mint evangélikus végvár vívta küzdelmeit, a szabadabb légkörben azonnal megindul a gyülekezet erősbödése. Érsekújvár evangélikus lakossága, akik a városból való kiűzetés után vissza tudnak szivárogni, újra e gyülekezet keretében élik életüket. A reformáció református ága megizmosodva kerül ki a nagy küzdelemből, így nyeri Komárom protestáns lakossága az erősebben református jelleget, pedig az ellenreformációt megelőzőn inkább lutheri volt a komáromi reformáció színezete. A lutheri hitvallás követői a környéken is nagyon megritkulnak, így nyeri a komáromi egyházközség erősen szórvány jellegét.

Az egyház kiemelkedő lelkészei e században a már említett Perlaky Dávid első lelkészen kívül, aki 1805-ig vezette a komáromi gyülekezet életét, Nagy Pál 1805-1845-ig. Ettől kezdve Molnár Gábor 1873-ig. 1873-tól Nehiba Lajos a lelkész 1880-ig. Majd Kemény Károly szolgál a gyülekezetben 1895-ig. Ettől kezdve 1936-ig Jánossy Lajos esperes. Majd Balthazár János 1936-1939-ig.

Nevezetesebb felügyelői: Nagy Antal ügyvéd, Kesztler Ede pékmester, dr. Nagy Vilmos kir. közjegyző, Fejérváry Géza ny. huszárezredes, nagybirtokos, Vaskó István takarékpénztári igazgató, Koczor Gyula tartománygyűlési képviselő, a volt délkomáromi részen: Karcsay Miklós vm. főjegyző, Vetsey Ede ny. altábornagy, Jánossy Károly pénzügyigazgató.

Az egyház hívei általában jómódú iparosok, kereskedők és a gyülekezet városi jellegének megfelelően hivatalnokok és tisztviselők. Mindenkor nagy készséggel állottak egyházuk életszolgálatába, az elmúlt századok sok megpróbáltatásai után azonban mégis hosszabb idő kellett ahhoz, hogy újabb, nagyobb erőfeszítés bizonyságát tudják szolgáltatni. E század általában elmúlt a korábbi üldöztetések és megpróbáltatások vérveszteségei, anyagi veszteségeinek kipihenésében. Nagyobb pezsdülő élet akkor indult meg a gyülekezet életében, amikor 1895-ben a vezetés a nyugodtabb magyar életkörülmények közepette a fiatal, tetterős, céltudatos munkával dolgozó Jánossy Lajos kezébe került. Alig, hogy átveszi tisztét, azonnal hozzáfog a templom tornyának megépítéséhez, és a harangok beszerzéséhez. Buzgó, egyházszerető lelkek hagyatékai révén, fennállását erősen alátámasztó alapítványok és alapok anyagilag is megteremtik a gyülekezet virágzásának alapjait.

Komárom város a felekezet által fenntartott iskolákat már korábban városi iskoláknak vette át, így a gyülekezet iskolafenntartó kötelezettsége alól is mentesült.

Egy hitében erős, anyagiakban erősen alátámasztott gyülekezetet ért az a szörnyű vihar, mely 1914-ben a nagy világégéssel kirobbant. A komáromi gyülekezet is evangéliumi lelkülettől eltelve hozta meg áldozatait a haza oltárán. Úgyszólván minden vagyonát belefektette hadikölcsönbe. Ki gondolt volna akkor arra, hogy abból a háborúból, melyben a magyar hadsereg a világ minden harcterén hősiesen megállta a helyét, olyan végzetes elbukással és trianoni béklyókkal, s szörnyű életsorssal kerülünk ki. Komárom város volt hazánk azon városainak egyike, amelyiket talán legjobban sújtott a trianoni békeparancs. Kettétépte a várost, és így példázódott ki a város életén a trianoni magyar szétdaraboltság életállapota.

A város kettészakításával az evangélikus hívek is kettős élethelyzetbe kerültek. A város nagyobbik fele cseh, idegen megszállók uralma alá került. Ezzel együtt az evangélikus egyház temploma és minden egyházi vagyona - s bár az egyházi főhatóság mindent megkísérelt, lelkészének a csinka törzsre való átvitele érdekében - a hőséges pásztor a nyája mellett maradt, és velük együtt vállalta az idegen uralmat. A gyülekezet lelkésze ekkor már hosszabb ideje a Fejér-Komáromi egyházmegye esperesi tisztét is viselte, így helyben maradása nemcsak a csonka városrészben maradt evangélikusoknak jelentett veszteséget, de elvesztette esperesét a Fejér-Komáromi egyházmegye is.

A széttépett gyülekezet számára mindkét adottságban új élethelyzet kialakítása vált szükségessé. A megszállt területen maradt hívek lelkészükkel az élen hamarosan hozzáfogtak, hogy templomuk és egyházi életberendezéseik birtokában, új életkereteket építsenek ki. A tiszta magyar lelkiségű, magát magyarnak is valló gyülekezet, az idegen államhatalom minden elnyomó kísérletével szemben gerincesen vállalta az Isten keze által rájuk rótt kálváriás magyar életsorsot. Bár a világégés elpusztította anyagi életerőiket, minden hadikölcsönük megsemmisült, izzó magyar lelkű pásztoruk és világi vezetőik példát adó magatartását követve, a megalkuvást nem ismerő gyülekezet megtagadta a csatlakozást a cseh uralom alatt kialakult egyházi felsőbbséghez. Bár tisztában voltak, hogy nagyon nehéz lesz így az életút megjárása, de mindenkor fennen hirdették, hogy ez csak átmeneti állapot, és jártak a saját elhatározásuk szerinti életúton. A komáromi gyülekezet, függetlenül a tót egyházmegyétől és kerülettől, mint „szabad egyház szabad államban” élte nehéz életét. A hívek áldozatos egyházszeretete és Isten különös kegyelme, vezetőinek bölcsessége lehetővé tette, hogy ezt az életutat is végigjárják, bár sok lelki és testi törést is kellett emiatt elhordozniok. Amikor a megszállás utolsó éveiben különösen is minden kísérlet megtörtént Komáromnak is a tót egyházkerületbe való beolvasztása érdekében, és ez Somorjánál, a másik szabad egyháznál végbe is ment, Komárom erősen megállott és most már egyedül vívta tovább a harcot. Így maradt meg az egyházközség a töretlen magyar vonalon. Ez idő alatt a városba került tót és cseh evangélikus vallású hívek lelki gondozásáról a tót egyházkerület gondoskodott, az egyház csupán templomát engedte át a részükre havonta tartott istentiszteletek számára.

Örökös harc tehát az egyház élete, egyrészt önálló magyar léte, másrészt a megfogyatkozott egyházfenntartó erőkkel való fennmaradásért. A nagy cél érdekében az egyháztagok is készen állanak minden áldozatra. Többen végrendeletileg is gondoskodtak egyházukról. Így nemcsak hogy fennmaradását tudja a gyülekezet biztosítani, de a jövő életkereteit is tovább tudja építeni. Az így nyert értékek tették lehetővé, hogy Keszegfalva határában 15 hold földet vásárolhatott a rajta levő lakóházzal és gazdasági épületekkel, majd a hívek áldozatkészségéből pótolta a háborúban elvitt kisebbik harangját 470 kg harang beszerzésével, s ugyancsak pótolta a leszerelt orgonasípokat is. Művészi oltárképet is festettek, elhelyezték a világháború hősi halottainak márvány emléktábláját, és az egész templomot mély áhítatot keltő művészi ihletett kezekkel belsőleg teljesen renováltatta. A megszállás utolsó éveiben egy nemeslelkű asszony nagyértékű, 75.000 cseh koronát kitevő adományával felépíttette a lelkekben égő régi vágyainak megfelelően, a kultúrházat, és vele kapcsolatban a lelkészi irodát. E kultúrházat vélte a tiszta magyar művészet és kultúra melegágyává tenni, egyben biztosítani akarta a hívek számára a családias összejövetelek lehetőségét abban az államformai helyzetben, amikor a hivatalos szervek nem valami nagy megértéssel figyelték a komáromi evangélikusok életét.

Isten így őrizte meg és áldotta meg az egyház nemes törekvéseit. 300 evangélikus sorsa hasonlóan hősies küzdelem volt. A templom és minden egyházi vagyon a megszállás alá került. Azt itt maradt hívek élete, a magára maradt árvaság élethelyzete volt. Egyedül csak Istenbe vetett hitük lobogott, és ez biztatta őket, hogy ne féljenek, Isten nem hagyja el az övéit. Kezdetben egyesek még csak átmehettek a megszállt városrészen maradt templomba, a mind jobban szigorúbbá váló határzár azonban később ezt is lehetetlenné tette. Így éltek a trianoni Komárom evangélikusai átmenetileg az ugyancsak akkor szervezkedő református egyház kötelékében addig, amíg Kovács Sándor, későbbi kerületi püspökünk, akkori pozsonyi theológiai igazgató, kénytelen volt elhagyni tanári őrhelyét és visszajönni a csonka hazába. Ő karolta fel először a komáromi evangélikusság életsorsát. A kerület püspökétől nyert megbízás alapján havonta egy alkalommal kiszállt ide istentisztelet tartására. Később tőle a gondozást hasonló megbízás alapján, az ugyancsak menekült eperjesi theol. dékán Draskóczy Lajos vette át. Látva, hogy a magyar állam minden áldozat árán is hajlandó kiépíteni a csónaktörzsön Komárom városát, és ezért az egyházakat is messzemenő támogatásban részesíti, most már akadályokat nem ismerve hozzáfog a komáromi evangélikus egyház önálló megszervezéséhez.

Miután sikerül a városban élő híveken kívül a környéken élő evangélikusok számbavétele, mindent elkövet, hogy a lelkészi állás megszervezéséhez az állami kongruát is elnyerje. A komáromi evangélikusság közel 10 évi küzdelem után 1928-ban önálló anyaegyházat alkot, és elhívja első lelkészét, az egyház mai lelkésze, Fadgyas Aladár személyében. A lelkész mellett a megszervezett egyház világi vezetőjében Vecsey Ede ny. altábornagy és Jánossy Károly pénzügyigazgató személyében, akik az első felügyelői, illetőleg másodfelügyelői az egyháznak, igen buzgó munkások állanak az egyház élén. A város életében is jelentős szerepet vivő számos presbiter egyházszeretete és áldozatos munkája lehetővé teszi az új gyülekezet belső erőteljes életindulását. Komárom város és az államhatalom is a leghathatósabb támogatásban részesíti a nemes törekvéseiért küzdő egyházat, s egyházfenntartási célokra teljesen szabad rendelkezéssel, 52 évi törlesztésre 40 magyar hold OFB földet bocsát rendelkezésre, a város belterületén pedig közel két katasztrális hold házhelytelket. Később, amikor hozzá akar fogni imaháza és paplakja megépítéséhez, a VKM 20.000 P. állami támogatást, Komárom városa pedig a város központi fekvésű helyén 753 négyszögöl telket ad a felépítés helyéül. Két év alatt 60.000 P. költséggel épül fel az egyház imaháza, iroda és tanácskozó helyiséggel, az épület emeletén pedig 4 szobás modern lakással a lelkész számára. Az építés költségeit egyrészt a hívek és a nőegylet áldozatkészsége, másrészt 25.000 pengős kölcsönt a város jótállása mellett nyer az egyház.

Miután így az egyházi élet szívverése, az imaház is biztosítva volt, a lelkész minden erejével hozzáfog a gyülekezet lelki ébresztése nagy munkájához. Összegyűjtögette a távoli szórványokban élő, pusztákon egyedül küzdő evangélikus családokat, és így erősödik, izmosodik az egyház lelkiekben, anyagiakban egyaránt. Az imaházépítésnek ezt a formáját csak átmenetinek tekintettük, hiszen igazi célunk a templom megépítése volt. Imaházunkból pedig akkor egyházfenntartási célokra modern bérlakást alakítottunk volna.

Híveink körében mind erősebbé vált az egyházunkhoz való ragaszkodás a távoli szórványokban élők között is. Komárom város és az államhatalom egyformán méltányolta  munkánk, nemes törekvéseink és már-már nem csalogató délibáb volt számunkra az új templom megépítése. A kezünkben lévő, város belterületén fekvő házhely kiparcellázása és a mintegy 20.000 Pengő tőkegyűjtésünk a reményeink teljes megvalósulásával biztattak.

Isten ekkor azt, amit emberek békekonferenciákon és Népszövetségi üléseken nem tudtak megvalósítani, eldöntötte maga. 1938 őszén tavasz fuvallata szállt át a trianoni pusztulásra ítélt magyarság életén. Szétpattantak a bilincsek és a széttépett Komárom újra teljes egységében valóság lett.

A felszabadulás után egyházi főhatóságainknak mindinkább ama törekvése került előtérbe, hogy a Komáromban akkor már egymás mellett élő két kis evangélikus egyház egyesüljön. Mintha csak a jó Isten csodálatosan irányította volna azt az elgondolást, hogy akkorra, mire újra fegyverbe áll a világ népe, köztük a magyar, zárt egységben éljenek a komáromi evangélikusok. Hosszas tárgyalások eredményeként, mely idő alatt az utolsó évben a volt magyar Komárom lelkésze adminisztrálta az északi részen lévő egyházat is, vezetése mellett 1941. július 1-vel egy egyházzá alakult a komáromi evangélikusság, s ma már zárt egységben éli a hazánk határait is elérő, szörnyű világháború éveit.

Az egyház egyesülésével nehéz feladatok megoldása is mind jobban előtérbe került. A megszállt területi egyházrészben elöregedett a paróchia. Kopott, megrokanttá vált külsőleg a templom. Az egyesülés után legelső feladatnak mutatkozott a paróchia felépítése és a templom külső renoválása. Sajnos az egyesülési tárgyalások hosszúra való elnyúlása miatt időben megkéstünk, s mire elgondoltuk új paróchiánk felépítését és templomunk renoválását, magyar életünk annyira belesodródott a háború vérzivatarába, hogy elodázhatatlan feladatunkat fájó szívvel bár, de későbbre kellett halasztanunk.

Hogy az egyház a gyűjtött pénzével úgy ne járjon, mint az első világháború idején, kifizettük az OFB földek árát, majd a közel két holdnyi házhelytelkünket, sőt még vásároltunk is Nagyigmánd szomszédos község határában 3 magyar hold szántóföldet. Szerettünk volna még a közben a világháború alatt úgyszólván teljesen elértéktelenedett, ma azonban már szinte teljes értékükben helyreállított alapjaink felhasználásával további ingatlan értékeket szerezni, azonban ezekhez akkor már a legjobb igyekezetünk mellett sem juthattunk hozzá.

Az egyház lelki életére irányítottunk nagyobb figyelmet, hiszen híveink a felszabadulás utáni időkben, szinte az ország legtágabb területéről kerültek össze, így nagy feladatot jelentett azok lelki egységben való összehozása. E nagy munka közben éri a lelkészt tágabb közegyházi munkatérre való elhívása, amikor 1942. július 1-én a Fejér-Komáromi egyházmegye esperesi tisztébe ülteti. E közegyházi tisztségében egymás után egyházkerületünk két elhunyt püspöke távozásakor mind tágabb közegyházi munkamezőn kell szolgálnia. De e szolgálatok végzése közben is ifjú munkatársaival akadályt nem ismerve küzd az előtte álló nagy célok megvalósításáért abban a reményben, ha a vágyak, tervek kivitelezésében törést is szenvednek, Isten kegyelme elhozza, s hisszük, nem távoli időben beköszöntő béke időszakában, azok teljes megvalósulását.

A két egyház egyesülése lelkész, hitoktató és segédlelkész biztosítása mellett jött létre. Majd amikor bebizonyosodott, hogy hitoktató nem állítható be, két segédlelkész biztosításával. Ugyancsak helyén maradt az egyház két, egyéb hivatalt viselő kántora is. Az egyházban minden vasárnap két istentisztelet van, ugyanígy minden ünnepen is, az északi templomban és a déli részen lévő imaházban. A komáromi lelkész gondozása alatt volt már a magyar életben a tatai, mintegy 350 lelket számláló fiókegyház, melynek imaháza is van. E fiókegyház ma is a komáromi egyházközség keretében éli életét. Ott havonta két alkalommal, valamint egyházunk nagy ünnepein tartunk rendes istentiszteletet. Minden hó első vasárnapján és a nagy ünnepeken délelőtt, a hó harmadik vasárnapján délután. Magában Komárom városában az időszerint kb. 1.000 evangélikus él s kb. hatvan kilométer kiterjedésű szórványterületen pedig kb. 400. E szórványterületen istentiszteleteket tartunk Gúta, Ógyalla, Ács, Almásfüzitő, Nagyigmánd községekben. Különösen is erősödik a most folyamatban lévő három hatalmas gyártelep építésével Almásfüzitői szórványunk, ahol már most évente több mint 15 alkalommal tartunk istentiszteletet. Ezenkívül hétköznapokon a belmissziói munkaprogram utasításai szerint tartunk istentiszteletet Komáromban két helyen, bibliaórákat ugyancsak két helyen, valamint Tatán, Almásfüzitőn és Ácson. Vallásos ünnepélyeinket Tatán is megtartjuk.

Mint városi gyülekezetben, mely hatalmas szórványterülettel is bír, igen nagy feladatot jelent a hitoktatás elvégzése. Hitoktatást végzünk a komáromi Szent Benedek-rendi Főgimnáziumban, Állami leánygimnáziumban, Állami leánykereskedelmiben, az elmúlt iskolai évben megnyílt Gazdasági fiú középiskolában, mely fokozatosan épül ki, és az ugyancsak az elmúlt évben megnyílt, fokozatosan kiépülő református tanítóképzőben. A város északi részében levő fiú és leány polgári iskolákban, ugyancsak a déli részen lévő fiú és leány polgári iskolákban, Téli gazdasági fiúiskolában, az összes elemi iskolákban, a városi iparostanonciskolában, a Háziasszonyképző intézetben, a szórványokban lévő elemi iskolákban (Ács,Almásfüzitő, Szőny, Ógyalla, Nemesócsa, Keszegfalva), valamint a Gútán lévő polgári iskolában. Két szórványhelyen (ezek a legnehezebben megközelíthetők) kisegítő munkatársak, evangélikus tanító, illetőleg óvónő végzik a hitoktatást: Dunaalmás és Nagyigmánd. Tatai fiókegyházban ugyancsak végezzük a hitoktatást: Piarista főgimnázium, Községi polgári leányiskolában, az állami és felekezeti elemi iskolákban, községi tanonciskolában, Gazdasági fiúiskolában. E munka elvégzése a bibiliaóra tartással együtt egy teljes napi kiszállást tesz szükségessé hetenként.

A belmissziói munkához tartozik még a messze vidékről látogatott  közkórház, valamint a komáromi és tatai szanatóriumokban elhelyezett betegek lelki gondozása, úgyszintén a komáromi kir. ügyészség letartóztatottjainak gondozása.

Az elmondottak alapján nyilvánvaló, hogy mint minden városi gyülekezetben, úgy itt a mi kettős tagozású városunkban is megvan a rendkívül sokrétű lelkészi munka. Különösen is sokat kell utazgatni és az utazásokkal igen sok időveszteség jár együtt. Az elmúlt évben, amikor három lelki munkás dolgozhatott, még nem voltak annyira leromlottak a közlekedési viszonyok, s eleven, lüktetően, ütemszerűen folyt egyházunkban a céltudatos munka. Nem tudjuk, hogy mit hoz a jövő, hiszen új életünk kialakulása most forr az idők méhében, de hitünk csorbítatlan, reményünk töretlen, és így hittel valljuk rendületlenül:

                 E r ő s   v á r   a   m i   I s t e n ü n k.

1944, május 15.                                   

                                                                       evang. esperes-lelkész